Buják vára

A Cserhát délkeleti vidékén, az azonos nevű falutól északnyugatra nyíló völgyből kiemelkedő, 310 m magas csúcson találhatóak hazánk mára már szinte az utolsó, jelentős méretű, feltáratlan hegyi várának romjai.

Az ovális formájú hegyplatón emelt, mintegy 20×40 m-es vármagnak ma csupán a nyugati oldalán figyelhetők meg épületmaradványok. Itt hat, egyformán a magasan álló külső falhoz támaszkodó, nagyrészt omladékkal betöltött egykori belső tér részletei (dongaboltozatok, nyílások) vehetők ki. A több átépítés nyomait mutató külső falon északon egy védőfolyosó részletei, majd egy egykori zárt erkély maradványai figyelhetők meg, míg délen két nyílást találunk, melyek közül az egyik valószínűleg az erősség legkorábbi bejárataként szolgált. A várudvaron egy kerek, falazott építmény – ciszterna vagy torony – csekély maradványai.

Ezeket az épületeket több méterrel mélyebben egy sokszögű, nyújtott alaprajzú, erdővel erősen benőtt vastag külső várfal övezi, melyet északon egy sokszögű építmény – valószínűleg torony – zár le. Északkeleten kereshető a külső várkapu. Ehhez a külső várhoz tovább észak felé egy nagyméretű – 20 m átmérőjű – ágyúvédőmű, egy rondella csatlakozik. Belőle dél felé egy kapuval záruló külső falszoros indul, falában lőrésekkel, felső részén védőfolyosóval. A kaputól tovább délnyugat felé – sok helyen már csak földfeltöltésként jelentkező – további védőfal övezi a várba felvezető kocsiutat.

A vár építtetőjét nem ismerjük, de valószínű – erre utalnak feltehető korai magjának méretei is –, hogy magánföldesúri várként emelték a 13. század végén, talán a Kökényes-Rénold nemzetség tagjai. 1310 körül már a király, I. Károly kezében volt, ekkor Csák Máté oligarcha hívei eredménytelenül ostromolták. Az Anjou-korban végig a királyi hatalom megyei bázisaként szolgált, majd gyakran változtak birtokosai, hogy azután az 1410-es évektől a királyné várnagyai felügyeljék. 1439-ben kapta adományba Báthori István országbíró, kinek családja bírta egészen 1552-ig, amikor Ali budai pasa foglalta el. 1593-ban ismét keresztény kézre került, majd 1663-tól újra az oszmánok uralták. Felhagyásának körülményei nem ismertek.

A vár építéstörténetét csak egy régészeti feltárás tisztázhatja. Ma csak annyit állíthatunk, hogy a 14. században – feltehetően a Báthori-birtoklás idején – belső magját is átépítették. Rondellája a kapcsolódó külső falakkal 1550 körül, a török foglalás előtt épülhetett.

Nováki Gyula–Feld István–Guba Szilvia–Mordovin Maxim–Sárközy Sebestyén: Nógrád megye várai az őskortól a kuruc korig. Budapest–Salgótarján, 2017. 22–24.