Sámsonháza – Fejérkő vára

A Cserhát keleti szélén fekvő falutól északra emelkedő Várhegy közel 300 m magas, erdővel benőtt csúcsán emelkedő várrom mintegy 30×50 m-es, ovális alaprajzú magjához délkeletről – attól egy árokkal elválasztva – egy alacsonyabban fekvő, hasonló kiterjedésű elővár csatlakozik.

Míg az utóbbi területén már nem figyelhetőek meg épületmaradványok, a magasabban található várrész északi oldalán két falszakasz ma is jelentős magasságban áll. Ezek a vastag várfal részei, melyek megőrizték az egykor hozzájuk belülről támaszkodó lakóépület – a vár palotája – gerendafödémének nyomait. Ennek egy déli falcsonkja is megfigyelhető, benne az egykor a várudvarra nyíló ablakkal. Másutt csak csekély falmaradványok rajzolják ki az egykori alaprajzot. Úgy tűnik, egy nyugati épületszárnyban helyezkedett el a vár ciszternája, melyre ma csak egy nagyobb mélyedés utal. Tőle délre sejthető a vár egykori bejárata. Talán innen indult egykor a jobban támadható keleti oldalon végighúzódó keskeny falszoros, melyből szintén csak falcsonkok maradtak ránk.

A „Fejérkő” név ugyan már 14. századi forrásokban is feltűnik, de magát a várat – mint elpusztult erősséget – csak 1409-től említik. Feltételezhető, hogy építtetője az 1290-től ismert Sámson nevű nemes lehetett, bár az sem zárható ki, hogy a magát a szomszédos faluról nevező Verebi család emeltette – az eddig itt végzett korlátozott kiterjedésű régészeti kutatások alapján – a 13. század 2. felében. Minden bizonnyal a 14. század közepéig fel is hagyták, majd romjait – bár írásos adat erről sem szól – a 15. század közepén rövid időre a környéket uraló huszita bratrik szállták meg.

A legkorábbi erősség a mai ismereteink szerint – a méretét és formáját tekintve jellegzetes késő Árpád-kori nemesi vár – egy L-alaprajzú, kétszintes lakóépülettel rendelkezett, tornyáról nem tudunk. Nem kizárt, hogy belül faépületei is voltak, s különlegessége, hogy már korán falszoros is biztosította védelmét. Remélhető, hogy a romok a 2000-es évek elején helyi kezdeményezésre indult, majd félbeszakadt konzerválása folytatódik, s lehetőség nyílik itt további ásatásokra is.

Nováki Gyula–Feld István–Guba Szilvia–Mordovin Maxim–Sárközy Sebestyén: Nógrád megye várai az őskortól a kuruc korig. Budapest–Salgótarján, 2017. 71–72.