Nógrád vára
A megye névadó vára a Börzsöny keleti lábánál elterülő széles medencében, közvetlenül a névadó település házai fölé emelkedő hegykúp széles, meredek hegyoldalak övezte platóján épült. Bár az impozáns kiterjedésű, ovális formát mutató erősségből jelentős falak maradtak ránk, mai megjelenését alapvetően kora újkori bástyái határozzák meg.
Viszonylag kevés részlet ismert a hegy legmagasabb, északi részét elfoglaló, részben árokkal övezett, mintegy 30×50 m-es belsővárból. Téglalap-alaprajzú tornyának délnyugati sarka ma is három emelet magasságban áll, benne kandallók és nagyméretű ablakok faragott kövekből rakott káváinak részleteivel. Tőle keletre csak omladékokkal borított alacsonyabb falcsonkok találhatók, egykori kapujára csak a nyugati oldalon feltárt hídpillér utal, továbbá az itt előkerült, Báthori Miklós püspök címerével ellátott, 1483-ban készült kőtábla. A híd az előtte elhelyezkedő, szabálytalan alaprajzú kapu-elővédőművel – ún. barbakánnal – teremtett kapcsolatot. Az utóbbihoz épült hozzá északról az erősség külső fala, amely körben a fennsík peremén húzódik és – bár különböző magasságban, de – végigkövethető. Északi, nagyrészt már helyreállított szakasza nyugaton kettős rétegződésű, s két építési periódust mutat az itt kialakított – gyalogos és kocsibejárót tartalmazó – várkapu is, melyet jellegzetes, ún. rusztikázott díszítéssel láttak el. Kelet felé két, belül nyitott, háromnegyed-köralakú védőművet találunk a várfal töréspontjain, egyikük még két szint magasságban, lőrésekkel és egy reneszánsz tagozatú falfülkével áll. A vár legjelentősebb építménye a hegyesszöget alkotó homlokfalakkal megépített hatalmas nyugati olaszbástya, korabeli nevén Új-bástya. Eredeti lezárása nem maradt ránk, nyugati külső falsíkján egy feltehetően 1622-ből származó, címeres építési felirat. A déli oldal egykori védőműveiből csak a délnyugati bástya (a Császárné-bástya) egyes részei állnak, melyek csak a 17. századi felmérésekből ismert további épületekkel együtt még feltárásra és helyreállításra várnak.
Az írott források szerint itt kell keresnünk Nógrád vármegye ispánjának székhelyét, melynek szláv neve alapján korábbi előzménye sem zárható ki. A tatárjárás után az erősség a váci püspök kezére jutott, kinek számos várnagyáról tudunk a 14. sz. végétől. Istvánffy Miklós 1622. évi krónikája számol be az 1475 és 1506 között püspöki tisztséget betöltő Báthori Miklós itteni jelentős építkezéseiről. 1544-ben őrsége ellenállás nélkül feladta a budai pasa és az esztergomi bég vezette oszmán csapatoknak. 1594-ben ostrommal foglalta vissza Pálffy Miklós és Mátyás főherceg. 1602-től számos adattal rendelkezünk az itt folyó építkezésekről. Rövid ideig Bocskai István és Bethlen Gábor csapatai is elfoglalták, majd 1626-ban Esterházy Pál sikeresen védte meg egy török ostrom során. 1663-ban csak közel egy hónapos ellenállás után adták fel keresztény védői. Csak 1685-ben – miután felrobbant a lőportornya – ürítette ki török őrsége. A Rákóczi-szabadságharc idején még katonai szerepet játszott, de helyreállítása helyett lerombolásáról döntöttek, s végül 1710-ben Habsburg-kézre került. Felhagyásának körülményei nem ismertek.
A várnak eddig csupán igen kis részén – elsősorban északon – végeztek feltárásokat elsősorban az ezredforduló körül itt folytatott falkonzerválási munkák kapcsán. Ennek során egy Árpád-kori ispánsági vár semmiféle régészeti nyoma nem került elő, így még annak pontos helye is kérdéses. Az erősség legkorábbi részének így jelenlegi ismereteink szerint a belsővár tekinthető, melynek azonban ma álló részei aligha helyezhetők korábbra, mint a 15. század vége – az előkerült címeres tábla alapján 1483-ban zajlottak itt építkezések –, de azt nem állíthatjuk, hogy ekkor már egy reneszánsz mellékrezidenciát építtetett itt a váci püspök. A nyugati, ún. barbakán talán már a 16. sz. elejéhez köthető. A török foglalás után emelt kettős palánknak eddig az északi oldalon kerültek elő nyomai. A ma látható kőfalak – bizonyára több építési periódusban – a 16–17. század fordulójától épültek ki. A még nem a legkorszerűbb hadiépítészeti elvek alapján emelt északkeleti védőműveket követte egy olaszbástyás védelmi rendszer – köztük az új várkapu – megvalósítása, amely az ismert metszetek alapján az 1630-as években már készen állt.
Nováki Gyula–Feld István–Guba Szilvia–Mordovin Maxim–Sárközy Sebestyén: Nógrád megye várai az őskortól a kuruc korig. Budapest–Salgótarján, 2017. 52–57.