Hollókő vára
A Cserhát keleti részén, közvetlenül a falu felett húzódó hegyhát nyugati végét elfoglaló 362 m magas sziklatömbön találjuk a talán legjelentősebb Árpád-kori részletekkel rendelkező – bár a késő középkorban jelentősen bővített, majd az utóbbi évtizedekben erősen kiépített, de a tájban még ma is látványos romként megjelenő – várunkat, Hollókő világörökségi védelmet élvező műemlékegyüttesének jelentős elemét.
A szabálytalan ovális alaprajzú, igen magas falakkal álló erősség három fő egységre tagolódik. A sziklatömb legmagasabb részét foglalja el az alig 20×30 m-es kiterjedésű vármag, melynek legjelentősebb része a ma is négy szintre tagolódó, ötszögalaprajzú öreg- vagy főtorony. Vele egybeépült a 2 m vastag várfal, ez keleten a védőpártázattal együtt ma is legkorábbi formájában látható. Nyugaton erősen lepusztult – itt ma főleg új kiegészítést találunk –, míg délen és főleg északon később jelentősen megemelt formájában, ablaknyílásokkal és egy felső pártázatos lezárással maradt ránk. A tornyot félkörívben ma három szinten egyes helyiségek különböző mértékben eredeti, illetve kiegészített maradványai veszik körül. Az alsó (pince)szint két szélső terének dongaboltozatai is nagyrészt hitelesek, a közöttük, a várkapu mögött nyíló helyiség gótikus nyíláskeretei is részben eredetiek. A torony északi oldala előtti, többször átalakított térrész lépcsőházként, illetve előtérként szolgált, innen lehetett megközelíteni az első lakószint északkeleti sarkának – ma bútormásolatokkal berendezett, modern síkmennyezetes – lakószobáját, amely kifelé nyíló ablakokkal és árnyékszékkel is rendelkezik. A nyugati terekből fennmaradt részletek csak azt bizonyítják, hogy azok egykor boltozottak voltak, a modern kiépítés részletei nem mindenben megalapozottak. Nagyrészt hitelesen visszaállítható volt ugyanakkor az ezen a szinten a délnyugati sarokban kialakított ciszterna, melybe a torony oldalában kiképzett csatorna vezette a vizet. A második emeletből csak északkeleten maradtak meg érdemi részletek – köztük egy gótikus kandalló töredékei –, a ma itt látható falak túlnyomórészt modern kiegészítések. Részben eredetiek ugyanakkor a torony felső szintjeinek nyílásai.
A vármagot nyugat és észak felől falszoros övezi, amely az előbbi helyen két részre – egy dél felől a belső várkapuhoz vezető keskeny folyosóra és egy osztófalakkal megosztott, tehát egykor beépített szélesebb részre – tagolódik. Az egykori ajtónyílásoknak a legtöbbször már csak a helye ismert. Végül a sziklatömb déli pihenőjét foglalja el az ugyancsak félköríves formájú alsóvár, mely szintén két részből áll. Északon egy szélesebb várudvart – középen nagyméretű ciszterna – a várfalhoz épített, a régészeti feltárások során előkerült alapozásokon újjáépített földszintes épületek övezik, ezekben ma büfé, raktár, filmvetítő található. A nyugati részen egy részlegesen visszaépített várkapu töri át a falat. Mindehhez valamivel alacsonyabb szinten egy újabb falszoros csatlakozik, amely a már csak csonkjaiból újjáépített keleti külső bejárattól vezet a délnyugati kaputoronyhoz. Ez utóbbinak számos eredeti részlete (kettős farkasverem, felvonóhíd perselyköve, kapukeret töredéke) is ránk maradt.
Vitatott, hogy mikor keletkezett a várra vonatkozó legkorábbi oklevél, de biztos, hogy annak építtetőjét a megye legjelentősebb Árpád-kori birtokos nemzetsége, a Kacsicsok között kell keresnünk, s az is, hogy az a 13. század utolsó harmadában már állhatott. A Csák Máté oligarcha mellé állt Péter fia Mikustól szerezte meg az erősséget 1321 előtt a király és hamarosan hűséges hívének, az ugyancsak a Kacsics nemzetségből származó Szécsényi Tamásnak adományozta. Leszármazottai birtokolták egészen 1460-ig, s közülük többen is tartózkodtak a várban. Ezt követően két másik főnemesi család, a Losonciak és a guthi Országhok, majd 1480-tól már csak az utóbbiak birtoka. 1490 körül a várban lakott Országh Mihály nádor Zsófia nevű lánya. 1552-ben foglalta el Ali budai pasa, majd a 15 éves háború során, 1593-ban Prépostvári Bálint ostrom nélkül szerezte vissza. 1663-tól 1683-ig ismét török kézen volt, 1718-ban már mint romot említik.
A vár helyreállítását megelőző, 1966–69 között végzett régészeti kutatás eredményei alapján tudjuk, hogy a legkorábbi erősség a mai belső maggal egyezhetett meg, azonban lakásra nem, csak katonai célokra alkalmas és természetesen a várúr hatalmát reprezentáló, s a jelenlegi állapothoz képest egy szinttel alacsonyabb torony mellett ekkor még csupán az északkeleti sarokban állhatott egy háromszintes lakóépület. A vármag teljes beépítése valószínűleg a Szécsényiek birtoklása idején kezdődhetett meg, talán már ekkor elkészült mindkét lakószint. Legkésőbb 1500 körül került sor a várfal jelentős megemelésére, ekkor elfalazták a 2. emelet kandallóját, és reneszánsz kőkeretes ablakokat alakítottak ki a külső falakban. Ezért vált szükségessé a torony újabb szintjének megépítése is. A külső várrészek pontos időrendje nem ismert a 14–16. századon belül, de biztos, hogy először a nyugati/északi falszoros épült ki. Ezt követte az alsó várudvar fallal‒épületekkel övezése, majd végül a déli falszorost alakították ki, amely a korábbi várkapu megszüntetésével és egy bonyolult délnyugati kaputorony emelésével járt. Eddig nem került elő nyoma annak, hogy akár 1552 előtt, akár azt követően kísérletet tettek volna modern ágyúvédőművek emelésére.
Nováki Gyula–Feld István–Guba Szilvia–Mordovin Maxim–Sárközy Sebestyén: Nógrád megye várai az őskortól a kuruc korig. Budapest–Salgótarján, 2017. 36–39.