Salgó vára

A nevét részben tőle kölcsönző nógrádi megyeszékhely felett, annak magjától északra, egy 625 m magas bazaltcsúcson emelkedik a megye legmagasabban elhelyezkedő vára, melyet gyakran még szakemberek is összetévesztenek a Börzsöny nyugati szélén található hasonló nevű erősséggel. Úgy a város, mint a környék számos pontjáról látható, jó példáját szolgáltatva a középkori erősségek jelkép-, hatalmat szimbolizáló szerepének.

A tényleges csúcsot alkotó keskeny, lépcsős sziklagerinc legmagasabb pontján ma egy hasábalaprajzú torony modern kilátóvá alakított földszintjének maradványai állnak, melyekhez nyugat felől egy mintegy 7×25 m-es, téglalap-alaprajzú területet körítő, alacsony várfalak csatlakoznak. Az utóbbi mélyebb nyugati részét két osztófal tagolja, bennük ajtónyílások töredékei. Az egykori középső térbe nyílt egykor a külső várkapu, melynek kereteit másolatban építettek vissza az eredeti küszöbkőre az 1990-es évek helyreállításai során. Ez előtt, már a hegyoldalban ekkor kapta meg mai formáját egy kis átmérőjű, de mély ciszterna kávája, melyet az eredeti darabok felhasználásával alakítottak ki.

A hegycsúcs északnyugati oldalának pihenőjét foglalja el a félköralaprajzú alsóvár. Ennek támpillérekkel erősített és északon egy lekerekített sarkú, már a meredek hegyoldalba alapozott, kiugró védőművel ellátott, a 2000-es évek elején mellvédmagasságig kiegészített külső fala délen a várba felvezető kocsiút felett emelkedő bazalttömbtől indul. Ez utóbbi felszínén egykori faépítményre utaló befaragások találhatóak. Erre merőlegesen csatlakozik be egy egyenes falszakasz úgy a várfalba, mint a felsővár tömbjébe, amely az egykori külső kapu csekély maradványait (ajtóoszlop forgójának fészke, kocsikerekek okozta bevágódások) őrizte meg. Mögötte a sziklafalnak támaszkodó épület falainak maradványai. A külső fal keleten a felsővár tornya alatt kialakított, szabálytalan téglalap-alaprajzú épülethez épült hozzá, amely egykor nagyméretű, téglafalazatú vízgyűjtőt foglalt magába. A fal belső oldalához egy udvarszintbe mélyített falazott épület csatlakozik. Délkeleti folytatásában egy további, keskenyebb, több térre tagolódó lakóépület csekély magasságban ránk maradt, visszatemetett falai rejtőznek a föld alatt. Végül a felsővár keleti része alatt található egy hatalmas, ötszögű ágyútorony – belül részben még feltáratlan – csonkja, ma már hiányzó lőrései egykor a felvezető utat pásztázhatták. Ezt egy-egy vékony fal köti össze a felsővárral, illetve az alsóvár ciszternaépületével.

Az írott források és az 1981–84, illetve 2000–2006 között végzett ásatások eredményei alapján megállapítható, hogy az oklevélben először csak 1341-ben említett hegyi várat már a 13. század végén, de legkésőbb a 14. század elején felépíttette a környéket ekkor uraló Kacsics nemzetségből származó Simon vagy fia, Miklós. Az utóbbitól leszármazó Szőlősi és Rapi családok voltak azután a birtokosai egészen a 15. század közepéig, bár itt aligha laktak, az erősség csak hatalmuk bázisaként, értékeik őrzőhelyeként szolgált. 1460-ban talán nem voltak vétlenek abban, hogy a vár a huszita bratrik kezére került, mindenesetre az azt még ugyanebben az évben visszafoglaló Mátyás király kedvelt hívének, Szapolyai Istvánnak juttatta. A főúr számára csak számos várbirtokának egyike lett, melyet várnagya irányított. A mohácsi csata után előbb a Ráskai, majd a Bebek s végül a Derencsényi családé lett. 1554-ben Fülek bevételét követően a szécsényi és a hatvani bégek a hagyomány szerint csellel foglalták el – fából faragott ágyúkkal vették rá kapitányát feladására. Ezután török őrséget kapott, de pusztulásáról nem szólnak a krónikák. Az ásatások tanúsága szerint azonban egy ostrom során dőlt romba – valószínűleg Prépostváry Bálint csapatai támadták meg 1593-ban.

Az itt végzett kiterjedt kutatások alapján megállapítható, hogy a legkorábbi – Árpád-kori – salgói vár egy vastag falú toronyépületből és egy ahhoz csatlakozó falazott udvarból állt, azaz a mai felsővárral volt azonos. Mivel az udvarban esetleges faépületek létét nem lehetett bizonyítani, arra kell gondolnunk, hogy maga az egykor többszintes toronyépület foglalhatott magába lakásra is alkalmas tereket. Sajnos egykori részleteit, nyílásait már nem ismerjük, a korai várépületből csak a csúcsíves északi várkapu ismert, melyet kívülről egy faszerkezetű feljárón lehetett elérni. Talán már a 15. század közepe előtt kialakítottak mellette egy vízgyűjtőt, s nem kizárt, hogy a Szapolyai-birtoklás idején kezdődött meg a felsővár addig nyitott udvarának beépítése, azaz egy három, illetve négy, részben fűthető térre tagolódó emeletes palotaszárny kialakítása. Az alsóvár kiépítésére valószínűleg csak 1526 után került sor, amikor számolni kellett egy török támadás veszélyével. Először csak az új ciszterna épült meg, a hozzá csatlakozó külső fal északi védőművel, továbbá a külső kapu. Valószínűleg már Derencsényi Farkas emeltette a hatalmas ágyútornyot – ennek tömege alig maradt el a felsővár egésze mögött – s hozzá köthető egy reneszánsz nyílásokkal díszített lakószárny építése is az alsóvárban. A török hódítókhoz jelentősebb építkezéseket nem tudunk kötni.

Nováki Gyula–Feld István–Guba Szilvia–Mordovin Maxim–Sárközy Sebestyén: Nógrád megye várai az őskortól a kuruc korig. Budapest–Salgótarján, 2017. 67–70.